|
| |
kőműves,burkoló,festő,felujítás,építés
| |
Személyszállítás kisbusszal
Gyál bemutató
Gyál város Pest megyében, a budapesti agglomerációban, a Gyáli kistérség központja.
Története
Gyál város területe már a XIII. század végén lakott volt, erről egy 1293. augusztus 21-én kelt okirat is tanúskodik.
III. Endre király döntése alapján ekkor került az okmányra a helység neve, akkor Gayul-ként.
Templomát 1324-ben említi először egy oklevél. I. Károly király 1324. január 21-én írt oklevele a területen Szent György tiszteletére emelt templomról tesz említést.
A falu az 1500-as években már puszta volt. A török hódoltság után Alsónémedihez csatolták. A terület a Rákóczi-szabadságharc bukása után került a Károlyi grófok tulajdonába.
A századforduló idején alig párszáz lakosú község a XX. század eleji parcellázások nyomán nőtt több ezresre.
Bár az Alsónémeditől való önállósodás már 1935-től szerepelt a helyhatóság programjában, a háború közbeszólt, s csak annak befejezte után, 1944. december 27-iki első határozatában nyilvánította a települést a Nemzeti Bizottság önálló községgé.
A második világháborúban a front a település közelében volt. Hol a németek, hol a szovjetek foglalták el a települést.
1997. július 1-jén a Köztársasági Elnök várossá nyilvánította a települést.
Látnivalók
Gyál, Széchenyi szobor
Katolikus templom
Református templom
Millenniumi park
Közösségi Ház és Városi Könyvtár
Szent István szobor
Kopjafa
Kálvin szobor
Széchenyi István szobor
|